Somogyfajsz

Fekvés, elérhetőség:

Somogyfajsz a Balatontól délre, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet határán fekszik, a Marcalit Kaposvárral összekötő úton.

Történet:

Somogyfajsz a határában feltárt honfoglalás-kori vasgyártó telepről nevezetes. A honfoglaló elődeink az új hazájukban újraszervezték a vastermelést. A szabadon álló avar kohókat (bucakemence) a 10. században váltotta fel a gödörműhelyekbe épített, hasonló méretű kohók használata. A földbe mélyített kohók előnyét a talaj hőszigetelő képessége jelentette. A bucakemencékben a vas nem olvadt meg, a végtermék szivacsos állapotú, kis méretű, 1,5-3,5 kg-os kovácsolható vasbuca formájában jelent meg

Régészeti leletek alapján Somogyban nagy műhelygödrökben faluközösségi, vagy nagybirtokokra koncentrált vastermelés folyt a 9-10. században. A mintegy 500 Somogyfajszon feltárt fúvó alapján legalább ennyi olvasztásra lehet következtetni. Ez kemencénként átlag 12 olvasztást jelent, 500 x 2 kg vas nyerését számítva a termelés mennyisége 1000 kg lehetett. Egy fajszihoz hasonló műhely tehát egy lovas ezred felfegyverzéséhez elég vasat állíthatott elő a 10. század közepén (a szablyák, nyílcsúcsok, lándzsahegyek, balták, valamint a lószerszámok részei: a kengyelek, zablák, kovácsolásához). A mezőgazdasági vaseszközöket is az itt nyert vasbucákból készítették. A szomszédos Bodrogon egy rovásírásos fúvóka is előkerült, ami az egyik legrégibb magyar nyelvemlék.

Állomás fő látnivalói:

Állomás látnivalói:

Kérem válasszon a kategóriák közül:

Őskohó Múzeum Somogyfajsz
Őskohó Múzeum SomogyfajszSteiner Gyűjtemény KaposvárSteiner Gyűjtemény KaposvárBádogos Ipartörténeti Gyűjtemény
Somogyfajsz városképekSomogyfajsz városképekSomogyfajsz városképekSomogyfajsz városképekSomogyfajsz városképek
Somogyfajsz városképek
Állomások
Belépés
Felhasználónév *
 
Jelszó *
Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »