Korompa (Krompachy)

Fekvés, elérhetőség:

Korompa a Hernád mentén fekszik, a Lőcsei-hegység, a Branyiszkói-hegység és a Szlovák-érchegység ölelésében.

Történet:

Igló mellett Korompa volt a legjelentősebb vasércbányászati központ a Hernád mentén. A 16. században épültek az első hámorok a településen. Több hámor is működött Korompán a 19. század fordulóján, pl. a Csáki család hámora, mely az 1840-es évek elejéig üzemelt. A szepesi bányapolgárság társulata, mely az Igló környéki vasgyártókat tömörítette, 1842-ben felépítette a korompai vasgyárat, mely a kezdetektől öntödét is működtetett, majd lemezhengerművel is kiegészült. A gépjavító műhely a negyvenes évek végére önálló gépgyártó üzemmé fejlődött. 1880-ban második nagyolvasztót állítottak, bővítették a termékkínálatot: gőzgépeket, csöveket, kályhákat gyártottak.

1895-ben bécsi vállalkozók megvették az üzemet és megalapították a Hernádvölgyi Vas-és Acélmű Rt-t. A századfordulóig felépült az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb integrált vasgyára nagyolvasztókkal, hengerművekkel, martinacélművel. 1903-ban a Rimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. felvásárolta a korompai vállalatot. Az 1. világháború idején termelése visszaesett, a háború utáni pangás miatt egyre nehezebb helyzetbe került. A tömeges elbocsátások miatt került sor 1921-ben a korompai lázadás néven ismert véres eseményekre, amikor a tüntető munkások mozgalmát a hatóságok vérbe fojtották. A vasgyárat a következő évben felszámolták, helyén rézmű működött 1937-1945 között. A z 1950-es évektől újra a rézfeldolgozás otthona az egykori gyártelep, de helyet kap itt napjainkban az elektrotechnika is.

Kluknó (Kluknava) a 14. század elejétől szerepel az írott forrásokban. Határában vasat és rezet bányásztak, az első hámor 1551-ben épült. A Csáki család birtokában működött a 19. század fordulóján a kluknói hámor, az 1840-es évekig folyt vasgyártás a településen. Kluknó külterületén épült fel 1845-1848 között az István-kohó, melyben főleg rézércet olvasztottak. 1889-ben itt vezették be elsőként a történelmi Magyarországon az elektrolízises eljárást. Az üzem 1896-ban szüntette be működését.

Állomás fő látnivalói:

Állomás látnivalói:

Kérem válasszon a kategóriák közül:

Korompai vasgyár
Korompai vasgyár egykori telepe –ipari tájKorompai vasgyár egykori telepe –ipari tájIstván kohóIstván kohó
István kohóIstván kohóFedett fahíd István HutánFedett fahíd István HutánKorompa városképek
Korompa városképekKorompa városképekKorompa városképekKorompa városképekKorompa városképek
Korompa városképekKorompa városképek
Állomások
Belépés
Felhasználónév *
 
Jelszó *
Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »