Dunaújváros

Fekvés, elérhetőség:

Dunaújváros az ország szívében, a Duna partján fekszik.

Történet:

A Duna menti vasmű építését elsőként Széchenyi István javasolta, majd a második világháború előestéjén újra napirendre került a kérdés. Végül politikai szempontú döntés alapján 1950-ben Dunapentele község határában kezdődött meg az építkezés. A hatalmas beruházás egy új város felépítését is célul tűzte ki, mivel az ország számos más kohászati vállalatától kellett az ideköltöző szakembereket elhelyezni. A rövid ideig Sztálinváros, majd Dunaújváros nevet viselő település a szocializmus városépítészeti elveit hűn tükröző mintaváros lett, mely számos munkásjóléti intézménnyel rendelkezett az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a sport területén.

A Dunai Vasmű a folyón szállított alapanyagokat használta fel, a vasolvasztástól a késztermék-gyártásig termelése felölelte a kohászat minden ágazatát. Az ipari termelés felfutása a hazai vaskohászat meghatározó vállalatai közé emelte a Dunai Vasművet. A cég termékei alapjául szolgáltak a közútijármű-program, a gépgyártás fejlesztésének, az olaj- és gázvezetékrendszerek megépítésének. 1983-ban a cég felvette a DUNAFERR nevet. 1990-1993 között a termelő és szolgáltató tevékenységek önálló gazdasági társaságokba kerültek. 2004-ben sikeresen lezárult a DUNAFERR Dunai Vasmű Részvénytársaság privatizációjának folyamata. A cég 2005-ben visszavásárolta többségi tulajdonú társaságainak jelentős részét, majd 2007-ben kilenc társaság tevékenységét beolvasztotta a Dunaferr Zrt.-be. Ettől az évtől kezdve ISD DUNAFERR Dunai Vasmű ZRt. néven működik a vállalatcsoport.

Állomás fő látnivalói:

Állomás látnivalói:

Kérem válasszon a kategóriák közül:

ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. gyártelepe – ipari táj
ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. gyártelepe – ipari tájISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. gyártelepe – ipari tájISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. gyártelepe – ipari tájISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. gyártelepe – ipari táj
Dunaferr Zrt. Gyártörténeti GyűjteményeDunaferr Zrt. Gyártörténeti GyűjteményeDunaferr Zrt. Gyártörténeti GyűjteményeKovácsmúzeumKovácsmúzeum
Dunaújváros városképekDunaújváros városképekDunaújváros városképekDunaújváros városképekDunaújváros városképek
Dunaújváros városképekDunaújváros városképekDunaújváros városképekDunaújváros városképek
Állomások
Belépés
Felhasználónév *
 
Jelszó *
Regisztráció »
Elfelejtett jelszó »